Thursday, October 16, 2008

Androidok uralkodnának a tömegen

Túl okos és nem túl szép az első Google-féle mobiltelefon, amelyen a cég Android operációs rendszere fut. A T-Mobile USA kínálatában kedden (2008. szeptember 23.) megjelenő HTC Dream leginkább arra jó, hogy bemutassa az új platform képességeit. Processzora 528 megahertzes, memóriája microSD kártyával bővíthető, gombkészlete ötsoros qwerty, a kamerája három megapixeles, az adatkapcsolat pedig hsdpa. Az Androidot jól ellátták szoftverekkel, van benne YouTube-lejátszó, kezeli az mp3-akat és a többi népszerű médiaformátumot, a csevegőkliensben az MSN és a GTalk is beállítható, a naptára pedig a Google Calendarral szinkronizál. Noha a Dream ugyanúgy 199 dollárba kerül majd, mint az iPhone, és az érintőkijelzőjük is ugyanakkora, a két készüléket nem érdemes egymás mellé állítani, mert több eltérés van közöttük, mint amennyi hasonlóság. Ha csak az operációs rendszert nézzük, az Android és a Windows Mobile közelebb áll egymáshoz, ezeken a rendszereken ugyanis a felhasználók egyszerre több szoftvert futtathatnak, tehát a csevegőkliens bezárása után a felhasználó bejelentkezve marad, és a készülék továbbra is fogadja az üzeneteket. Emellett mindkét rendszerben van másolás és beillesztés. Teljesen ellentétes az Apple és a Google hozzáállása. Az iPhone operációs rendszere zárt, és az Apple szigorúan ellenőrzi az online szoftverboltjába bekerülő programokat. Ezzel szemben az Android nyílt forráskódra épül, és a Google semmit sem akar kontrollálni. Bárki közzéteheti a szoftverét az Android szoftverboltjában, és a felhasználókra bízzák a legjobb szoftverek kiválogatását.Most még nehéz megmondani, hogy melyik üzleti modell lesz sikeres A Google abban a szerencsés helyzetben van, egyszerre két irányba is terjeszkedhet az Androiddal. A miniatűr laptopokon is helyet találhat az Android. Windows Mobile és Symbian platformra is készültek szövegszerkesztők és egyszerűbb képbuherátor programok, mindegyikhez van böngésző és levelező, de a netbook előnyben van, mert nagyobb méretű a kijelzője és a billentyűzete, meg van hozzá egér. Ezekhez az apróbb, út közben elvégzendő feladatokhoz nem kell sokkal komolyabb operációs rendszer, mint amilyen az okostelefonokon fut. Az Androidnak persze nem a netbookkal kell nagyot alakítania, hanem Dreamnél jóval egyszerűbb készülékek, a középkategóriás mobilok piacán, mert az évente eladott egymilliárd mobiltelefon háromnegyede ebbe a kategóriába tartozik. Ezeknek a mobiloknak a zömén nincs összetett operációs rendszer, noha a hardverük már elég erős lenne a komolyabb platformok futtatására. Persze a riválisok is ebbe az irányba terjeszkednek, egyre több a középkategóriás Windows Mobile és Symbian alapú készülék. A középkategóriás Androiddal a Google több emberhez eljuttatná az online szolgáltatásait, ami a szolgáltatóknak is előnyös, hiszen ők adják a mobilinternetet a júzereknek. A Google szándékosan olyan rendszert talált ki, amivel senkinek sem kell nagyon bajlódnia. Az Androiddal a gyártók csökkenthetik a fejlesztési költségeiket, hiszen a platform nyílt és szabványosított, nem kell érte licencíjat fizetniük. A mobilszolgáltatók pedig azzal nyernek sokat, hogy a készülékek rengeteg beépített szoftverrel érkeznek a felhasználókhoz, akik késztetést éreznek majd az internetezésre
http://index.hu/tech/mobil/diord329080/

No comments: